Rólunk
Az 1960-as évek végén számos magyar gyártó, gyártóvállalat kezdett el piacra dobni olyan termékeket, amelyek a hazai szükségletek kielégítésére adtak választ. Ebben az időben az ételízesítő csak import termékként volt megvásárolható, de egyre keresettebb cikké vált Magyarországon, így természetesen nem kellett sokat várni arra, hogy a boltok polcain megjelenjen A Magyar Ételízesítő: a Delikát 8.
A Delikát 8 gyorsan népszerűvé vált a magyar háztartások körében, már az indulást követő időkben is több ezer tonnát adtak el belőle évente. Ráadásul a termék megvásárlásával nemcsak egy magyar márkát, hanem a hazai ipart is támogatták a fogyasztók.
Az elmúlt évtizedekben sok minden történt a Delikát háza táján.
A korábban piros-ezüst-fekete színek hármasa által uralt csomagolás pirosba fordult, ami azóta is a márka egyik ismertetőjegye.
A Delikát nevéből eltűnt a 8-as, mivel a korábban használt 8 féle zöldség helyett ma már 10 fajta zöldség felhasználásával gyártjuk ételízesítő termékünket.
A közösségek támogatása a Delikát szívügye lett.
A "Főzzön játszóteret!" program keretében 2007-2013-ig 46 játszóteret építettünk fel Magyarországon - akkor, amikor még kevés modern játszótér létezett.
Az Osztálykirándulás program során 2015-2017 között 50 általános és középiskolai osztály magyarországi osztálykirándulását támogattuk.
De akármennyi idő is telik el, valami változatlan:
Legyen évtizedes tapasztalatod vagy legyél kezdő a konyhában, főzz gyakran vagy csak alkalmanként, keverd komolyan vagy kavard mókából, a Delikátra mindig számíthatsz!