Feltöltve:

Tejszínes-gesztenyés torta

timer 0
mood Közepes
person 1 fő
thumb_up 0

Hozzávalók

zselatin + 1 dl víz + 1 teáskanál cukor1 evőkanál
kerek, kakaós piskóta (24cm)1 darab
rumaroma (kb)2 evőkanál
porcukor3 evőkanál
gesztenyemassza250 gramm
cukrozott növényi tejszín7 dl
ehető szárított virág, készen kapható keverék, ehető virágok szirmaiból, leveleiből, stb. vegyesen, de ezt el is hagyhatjuk
csokoládé

Elkészítés

  1. 1. lépés

    A gesztenyemasszát hagyom felengedni, majd villával jól áttöröm, hozzáadom a rumaromát és a porcukrot. A 7 dl tejszínt kemény habbá verem fel. Elkészítem a zselatint, kicsit hűlni hagyom, majd folyamatos habverés mellett, apránként hozzácsorgatom a tejszínhez. A gesztenyemasszát és a tejszínből 5 dl-nek megfelelő mennyiséget alaposan elkeverek, hogy egyenletes állaga legyen. A piskótát 3 egyenlő lapra szelem, és megtöltöm a gesztenyés krémmel. A tortát vékony rétegben kívülről is befedem a masszával. A maradék tejszínnel ugyanígy befedem a tortát, hagyok belőle a díszítéshez is keveset. Díszíteni lehet tejszínhabrózsákkal, csokidarával, vagy -reszelékkel, marcipánfigurával, illetve egy másik gesztenyemasszából készített figurákkal, gömbökkel. Nagyon egyszerű, és ízletes torta, mindenkinek ajánlom.

Tetszett a recept?

Hozzászólások

Hasonló receptek

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 240"
mood Közepes
thumb_up 1
Megnézem

timer 300"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 80"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 0"
mood Könnyű
thumb_up 3
Megnézem

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 90"
mood Nehéz
thumb_up 0
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 3
Megnézem