Feltöltve:

Szilvás túrókocka

timer 0
mood Közepes
person 1 fő
thumb_up 0

Hozzávalók

-

citromfű a díszítéshez1 kevés
fahéj (kb)1 evőkanál
tojás4 darab
kristálycukor25 dekagramm
vaníliás cukor1 csomag
liszt6 dekagramm
étkezési keményítő6 dekagramm
sütőpor1 teáskanál
nyári vörösszilva50 dekagramm
szilvapálinka2 evőkanál
zselatin16 gramm
citrom1 púpos evőkanál
félzsíros tehéntúró50 dekagramm
tejszín2.5 dl
porcukor (kb)1 evőkanál

Elkészítés

  1. 1. lépés

    A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 2 evőkanál hideg vízzel és 12 dkg cukorral kemény habbá verjük, végül beleszórjuk a vaníliás cukrot, és belekeverjük a tojások sárgáját is. Rászitáljuk az étkezési keményítővel és a sütőporral elvegyített lisztet, majd habverővel lazán elkeverjük. A piskótamasszát sütőpapírral kibélelt kb. 38x32 cm-es tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőbe toljuk, és 200 fokon ( gáztűzhelynél 3-as fokozaton) 10-12 percig sütjük. A tepsiben hűlni hagyjuk. Közben a szilvát félbevágjuk, kimagozzuk, majd felkockázzuk. A szilvadarabokat megöntözzük a pálinkával, elkeverjük 2 dkg cukorral, és állni hagyjuk. A zselatint beáztatjuk. A citrom héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A túrót a maradék cukorral, a citromhéjjal és -lével ízesítjük. A feloldott zselatint 2 evőkanál túrókrémmel elkeverjük, majd a maradék krémbe vegyítjük. Hozzáadjuk a szilvát, és hűvös helyre állítjuk. A piskótalapot kiborítjuk, óvatosan lehúzzuk róla a sütőpapírt, és a tésztát keresztben félbevágjuk. Az egyik felét deszkára fektetjük. A kemény habbá vert tejszínt óvatosan a dermedő túrókrémbe vegyítjük. A felét egyenletes rétegben a piskótára simítjuk, majd kb. 15 percre hűtőszekrénybe tesszük. Megkenjük a maradék túrókrémmel, ráborítjuk és kissé rányomjuk a másik piskótalapot. A süteményt hűtőszekrénybe tesszük, majd kockákra vágjuk. Sablon segítségével mindegyik kockát meghintjük porcukorra, illetve fahéjjal. Citromfűvel díszítjük.

Tetszett a recept?

Hozzászólások

Hasonló receptek

Örmény mézes sütemény

timer 240"
mood Közepes
thumb_up 0

Oroszkrém torta

timer 300"
mood Könnyű
thumb_up 0

Narancsos-citromos kuglóf

timer 80"
mood Könnyű
thumb_up 0

Lekváros linzer

timer 0"
mood Könnyű
thumb_up 1

Feketeerdő kuglóf

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0

Vaníliás diós kifli (hókifli)

timer 10"
mood Könnyű
thumb_up 1

Eszterházy-torta

timer 90"
mood Nehéz
thumb_up 0

Diókrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Karamellkrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Narancsos csokoládékrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Vaníliakrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1

Kakaós piskóta alaprecept

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Piskóta alaprecept

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Csokoládé kekszes torta

timer 90"
mood Könnyű
thumb_up 0

Tepsis palacsinta

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0

Somlói galuska

timer 120"
mood Közepes
thumb_up 0

Csokis-mandulás karácsonyi kifli

timer 255"
mood Könnyű
thumb_up 2

Zöld spárgás, mozzarellás quiche

timer 70"
mood Könnyű
thumb_up 0