Feltöltve:

Szegedi pontyhalászlé

timer 100
mood Közepes
person 4 fő
thumb_up 0

Hozzávalók

paradicsom1 darab
vöröshagyma3 darab
zsír2 evőkanál
zöldpaprika2 darab
fűszerpaprika2 evőkanál
Knorr Halászlékocka3 darab
ponty patkó1 kilogramm
halcsont, falfej, uszony, farok1 kilogramm

Szegedi pontyhalászlé a Levesek kategóriában

Elkészítés

1. lépés

A halszeleteket irdaljuk be és sózzuk meg.

2. lépés

Vágjuk finomra a hagymát, majd pirítsuk üvegesre a zsíron. Adjuk hozzá a halfejet, farkat, uszonyokat és csontot a paprikával és paradicsommal együtt. Adjuk hozzá a piros paprikát,2-3 halászlé kockát és egy kevés vizet. Főzzük közepes lángon kb. 20 percet, míg összefőnek. Ezután öntsük föl hideg vízzel és kb. egy órán át főzzük lassú tűzön.

3. lépés

Ezután a nagyobb csontokat szedjük ki, majd törjük össze a levet. Ezután passzírozzuk át még egy szitán is.

4. lépés

Ezután a halszeleteket tegyük bele az alaplébe, majd öntsük föl vízzel, hogy lepje el jól a halszeleteket. Szükség szerint ízesítsük még a levet Knorr halászlé kockával. Hozzuk forrásba, majd 8-10 perc alatt főzzük készre a halat.

5. lépés

Ha szeretjük a belsőséget, ikrát, haltejet, azt a főzés vége előtt egy perccel tegyük a halászlébe.
Tálaljuk friss fehér kenyérrel, kínáljunk hozzá hegyes erős paprikát vagy darált csípős paprikát.

Tetszett a recept?

Kinyomtatom

Hozzászólások

Hasonló receptek

timer 45"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 35"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 150"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 5
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem