Feltöltve:

Rizstorta

timer 0
mood Közepes
person 1 fő
thumb_up 0

Hozzávalók

citrom reszelt héja

-

1 teáskanál
cukor vagy méz1 kevés
citrom reszelt héja és leve0.5 darab
zselatinpor2 púpos evőkanál
Ráma3 dekagramm
mazsola10 dekagramm
tejszín2 dl
tej6 dl
rizs10 dekagramm
0,5 cm vékony kerek piskótalap1 darab

Elkészítés

  1. 1. lépés

    A rizst gondosan megmossuk, átválogatjuk, majd leszűrjük. A Ramával üvegesre pirítjuk, ezután 2 dl vizet, és 5 dl tejet ráöntünk. Megsózzuk, majd addig főzzük, amíg az összes folyadékot elfő. Közben a megmosott, leszárazott és átválogatott mazsolát, valamint a reszelt citromhéjat is hozzáadjuk. Végül belekeverjük a cukrot és a citromlevet. Ezután a rizst hagyjuk kihűlni. Közben a tejszín felét kemény habbá verjük. A zselatint lábaskába szórjuk, a megmaradt tejet ráöntjük, és kis lángra téve, folyamatosan, a zselatin oldódásáig kevergetjük. A már kihűlt rizsbe belekeverjük az ugyancsak kihűlt, de még nem dermedt zselatint, majd a tejszínhabot is óvatosan beleforgatjuk. A vékony piskótalapot belefektetjük egy kapcsos tortaformába, és ráhalmozzuk a habos rizst. A tetejét egyenletesre simítjuk, majd fóliával befedve, a hűtőben megdermesztjük. Ez legalább fél nap. Tálalás előtt a forma oldalát késsel meglazítva, a fém tortalappal együtt tálra csúsztatjuk, és a tetejét tetszés szerint feldíszítjük mazsolával, valamint a megmaradt tejszínből vert kemény habbal. Málnaszörppel lelocsoljuk, és szeletekre vágjuk.

Tetszett a recept?

Hozzászólások

Hasonló receptek

Vaníliás-mákos keksztorta

timer 310"
mood Könnyű
thumb_up 1

Citromtorta

timer 0"
mood Közepes
thumb_up 0

Mákos guba torta

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0

Csokis-karamellás diótorta

timer 90"
mood Közepes
thumb_up 0

Vörösbársony torta

timer 80"
mood Könnyű
thumb_up 0

Lúdláb torta

timer 240"
mood Könnyű
thumb_up 1

Linzertorta

timer 90"
mood Könnyű
thumb_up 0

Laktózmentes Kókusztorta

timer 180"
mood Nehéz
thumb_up 0

Laktózmentes gesztenyetorta

timer 75"
mood Közepes
thumb_up 1

Laktózmentes diótorta

timer 60"
mood Közepes
thumb_up 2

Laktózmentes Kókusztorta

timer 360"
mood Nehéz
thumb_up 9
Feliratkozom a hírlevélre