Feltöltve:

Lasagne kolbásszal és spenóttal

timer 50
mood Könnyű
person 4 fő
thumb_up 0

Hozzávalók

fagyasztott leveles spenót1 csomag
tejföl1 darab
olaj1 evőkanál
sajt10 dekagramm
Knorr Lasagne alap1 csomag
darabolt paradicsom konzerv1 darab
csuszatészta1 csomag
sütni való paprikás kolbász40 dekagramm

Lasagne kolbásszal és spenóttal a Főételek kategóriában

Elkészítés

1. lépés

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A kolbászt vágjuk kb. 2 cm-es darabokra. Egy serpenyőben forrósítsunk fel olajat, majd pirítsuk meg rajta a kolbászt kb. 8 perc alatt.

2. lépés

Adjuk hozzá a kiolvasztott és kissé feldarabolt spenótot és pirítsuk tovább.

3. lépés

Ezután öntsük rá a paradicsom konzervet. Öblítsük ki a dobozát 2 dl vízzel és öntsük azt is hozzá. Szórjuk rá a Knorr-tasak tartalmát, majd jól keverjük el. Hozzuk forrásba, majd vegyük lejjebb a lángot és főzzük 3-4 percig.

4. lépés

Egy közepes méretű szögletes tűzálló tál aljába tegyünk egy keveset a szószból. Erre rakosgassuk a csuszatészta darabokat úgy, hogy lehetőleg mindenhová jusson. Tegyünk erre is rá egy adag szószt és jól kenjük el. Majd még egy réteg tészta, majd szósz. Ezután jöjjön az utolsó réteg tészta. A maradék kevés szóst kenjük el a tészta tetején, ezen pedig kenjük el a tejfölt. Fedjük be alufóliával és tegyük az előmelegített sütőbe kb. 30 percre.

5. lépés

Majd fél óra múlva vegyük le a fóliát és szórjuk meg reszelt sajttal. Tegyük vissza a sütőbe kb. 10 percre, és süssük addig, míg szépen nem sül rá a sajt.

Tetszett a recept?

Kinyomtatom

Hozzászólások

Hasonló receptek

timer 15"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 65"
mood Könnyű
thumb_up 2
Megnézem

timer 50"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 15"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 35"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 35"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 25"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 45"
mood Könnyű
thumb_up 2
Megnézem

timer 70"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem