Feltöltve:

Gyros burger sült krumplival

timer 50
mood Könnyű
person 4 fő
thumb_up 4

Hozzávalók

sovány darált sertéshús (5-10% zsírtartalmú)60 dekagramm
sárga héjú burgonya1 kilogramm
juhtúró10 dekagramm
kígyóuborka2 darab
kis pohár joghurt1 darab
Rama Vajas Íz5 dekagramm
Knorr Gyros alap Fokhagymás öntettel1 darab
olaj2 evőkanál
KNORR 100% Természetes Fűszerkeverék 35g Sült krumpli2 evőkanál

Elkészítés

1. lépés

A meghámozott nagyobb cikkekre vágott krumplit tegyük forrásban lévő vízbe, újraforrástól számított 5 percig főzzük. Szűrjük le, mossuk át hideg vízzel, jól csepegtessük le.

2. lépés

A lecsepegtetett krumplit tegyük sütőpapírral bélelt sütőlapra, locsoljuk meg az olvasztott margarinnal, szórjuk meg 2-3 teáskanál Knorr Sült krumpli fűszerkeverékkel. Előmelegített sütőben, 200 °C-on süssük 25-30 percig.

3. lépés

Ezalatt, a keverjük el a Knorr 2:1 Gyros alap fűszerkeveréket (a tasak szélesebb része) kevés (fél dl) meleg vízzel. Hagyjuk állni 2 percig, majd dolgozzuk össze a darált hússal.

4. lépés

Nedves kézzel formázzunk belőle 4 db gombócot, kenjük át kevés olajjal, majd lapítsuk ki kb. fél centi vastagságúra.

5. lépés

Először forró, majd pár perc elteltével közepes hőmérsékletű serpenyőben, időnként megforgatva süssük 7-8 percig. A sütés után letakarva pihentessük 4-5 percig.

6. lépés

A joghurtot keverjük simára a dresszing keverékkel (a tasak keskenyebb része). Az uborkát vágjuk hasábokra.

7. lépés

7. Az elkészült burgereket tálaljuk sült krumplival, juhtúróval megszórt uborkával és a hideg dresszinggel.

Tetszett a recept?

Kinyomtatom

Hozzászólások

Hasonló receptek

timer 25"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 50"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 50"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 25"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 15"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 20"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 45"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 25"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 30"
mood Könnyű
thumb_up 1
Megnézem

timer 25"
mood Könnyű
thumb_up 0
Megnézem

timer 75"
mood Közepes
thumb_up 0
Megnézem

timer 75"
mood Közepes
thumb_up 0
Megnézem

timer 60"
mood Közepes
thumb_up 0
Megnézem