Feltöltve:

Diós gesztenyetorta

timer 0
mood Közepes
person 1 fő
thumb_up 0

Hozzávalók

-

fagyasztott gesztenyemassza50 dekagramm
Ráma25 dekagramm
Rama és liszt a forma kikenéséhez1 kevés
sütőpor0.5 csomag
darált dió15 dekagramm
liszt15 dekagramm
víz1.75 dl
sütőcukor50 dekagramm
tojás8 darab
rum0.25 dl
tortadara1 darab

Elkészítés

  1. 1. lépés

    A tésztához a tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverjük. A lisztet a dióval és a sütőporral összeforgatjuk, az előzőekhez adjuk, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is belekeverjük. Kikent, lisztezett, 24 cm átmérőjű tortakarikába töltjük, és előmelegített sütőben, közepes lángon (180 fokon), 25 percig sütjük. Ezután 15 fokkal csökkentve a sütés erősségét, még kb. 25 percig sütjük. A töltelékhez a cukrot a vízzel kevergetve felforraljuk. A Ramát először magában, majd a felengedett, belemorzsolt gesztenyemasszával keverjük habosra. A rummal ízesítjük, majd a szinte teljesen kihűlt cukorszirupot is hozzákeverjük. A tortakorongot lapjában 3 részre vágjuk, és a gesztenyekrémmel megtöltjük úgy, hogy az oldalára, meg a tetejére is jusson belőle. A torta tetejét végül szórjuk meg barna tortadarával. Jól behűtjük, végül forró vízbe mártott késsel felszeleteljük.

Tetszett a recept?

Hozzászólások

Hasonló receptek

Örmény mézes sütemény

timer 240"
mood Közepes
thumb_up 0

Oroszkrém torta

timer 300"
mood Könnyű
thumb_up 0

Narancsos-citromos kuglóf

timer 80"
mood Könnyű
thumb_up 0

Lekváros linzer

timer 0"
mood Könnyű
thumb_up 1

Feketeerdő kuglóf

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0

Vaníliás diós kifli (hókifli)

timer 10"
mood Könnyű
thumb_up 1

Eszterházy-torta

timer 90"
mood Nehéz
thumb_up 0

Diókrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Karamellkrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Narancsos csokoládékrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Vaníliakrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1

Kakaós piskóta alaprecept

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Piskóta alaprecept

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Csokoládé kekszes torta

timer 90"
mood Könnyű
thumb_up 0

Tepsis palacsinta

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0

Somlói galuska

timer 120"
mood Közepes
thumb_up 0

Csokis-mandulás karácsonyi kifli

timer 255"
mood Könnyű
thumb_up 2

Zöld spárgás, mozzarellás quiche

timer 70"
mood Könnyű
thumb_up 0