Feltöltve:

Apple formájú túrótorta

timer 80
mood Közepes
person 1 fő
thumb_up 0

Hozzávalók

A piskótához

tojás8 darab
cukor8 evőkanál
gluténmentes süteményliszt (púpos evőkanál)8 evőkanál
sütőpor1 csomag
vaníliás cukor1 csomag
1 csipetnyi

A töltelékhez

túró30 dekagramm
citrom reszelt héja0.5 darab
porcukor3 evőkanál
vaníliás cukor1 csomag
zselatinpor1 púpos evőkanál
tejszín6 dl

Elkészítés

  1. 1. lépés

    A tojások fehérjéjét felverjük, közben fokozatosan hozzáadunk 4 evőkanál cukrot, amíg jó kemény nem lesz. A tojások sárgáját egy másik tálban habosra, szinte fehérre keverjük a sóval, a maradék cukorral és a vaníliás cukorral. Rászitáljuk a sütőporral elkevert liszt felét, ráborítjuk a tojásfehérje-habot, majd a liszt másik felét. Egy lyukas fakanállal óvatosan összeforgatjuk, hogy ne törjön össze a hab. 23 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt teszünk és ráöntjük a piskótatésztát. Előmelegített sütőben 180 fokon bő 30 percig sütjük, majd 10 percig a sütőben hagyjuk hűlni, csak ezután vesszük ki. Az oldalát éles késsel óvatosan körülvágjuk és levesszük róla a karimát. Ha teljesen kihűlt, vízszintesen 3 részre vágjuk, megtöltjük a töltelékkel és díszítjük.

  2. 2. lépés

    A töltelékhez való adalékokat összekeverjük, a zselatin és a tejszín kivételével. 1 dl vízben a zselatint feloldjuk, kevergetve, langyosra melegítve. A tejszínt kemény habbá verjük és 2-3 kanállal a zselatinhoz keverünk belőle. Ekkor a zselatint a többi habhoz adjuk, egyharmad részét a díszítéshez félretesszük, a többit óvatosan beleforgatjuk a túrós masszába.

Tetszett a recept?

Hozzászólások

Hasonló receptek

Örmény mézes sütemény

timer 240"
mood Közepes
thumb_up 1

Oroszkrém torta

timer 300"
mood Könnyű
thumb_up 0

Narancsos-citromos kuglóf

timer 80"
mood Könnyű
thumb_up 0

Lekváros linzer

timer 0"
mood Könnyű
thumb_up 3

Feketeerdő kuglóf

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 0

Vaníliás diós kifli (hókifli)

timer 10"
mood Könnyű
thumb_up 3

Eszterházy-torta

timer 90"
mood Nehéz
thumb_up 0

Diókrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Karamellkrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Narancsos csokoládékrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 0

Vaníliakrém

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1

Kakaós piskóta alaprecept

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 1

Piskóta alaprecept

timer 40"
mood Könnyű
thumb_up 2

Csokoládé kekszes torta

timer 90"
mood Könnyű
thumb_up 0

Tepsis palacsinta

timer 60"
mood Könnyű
thumb_up 1