A gondoskodással való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni. Aki gondoskodik valakiről vagy valamiről, az fontos számára, felelősséget érez iránta, vagyis szereti.
„...mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.”Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
A Delikát egyik legfontosabb alapértéke a gondoskodás. Ezért jött létre az Iskolakertekért Alapítvánnyal közösen a Delikát Kerttestvér Programja, amelyben a gyerekek már korán megismerhetik, milyen az, amikor valaminek a fejlődése, sorsa az ő kezükben van. Mindezt kiszakadva az iskola szigorúan vett keretei közül, játékos, izgalmas formában tehetik, mégis úgy, hogy közben sokat megtanulnak biológiáról, a természet érdekességeiről, szépségéről.
A program célja: iskolakertek létrehozása, meglévő iskolakertek fejlesztése, illetve iskolakerti együttműködések, támogató kapcsolatok kialakítása.
A Kistestvérek és Nagytestvérek a pályázati kiválasztás után testvérpárt fognak alkotni (egy Nagytestvér iskola egy Kistestvér iskolával alkot egy párt), és a program céljainak megfelelő közös tevékenységet fognak folytatni.
Az első évben, 2022-ben 5 testvérpár, tehát 10 iskola került kiválasztásra és velük indult a program. 2023-ban is tervezzük elndítani a programot, a részletekkel 2023 elején jelentkezünk. A Delikát Kerttestvér Programban való részvételhez az iskolák előzetes regisztrációjára van szükség. Amennyiben szeretné, hogy az Ön által preferált iskolában is épülhessen iskolakert a jövőben, kérjük hívja fel a programra az iskola figyelmét. Az iskola a kerttestverprogram@iskolakertekert.hu email címen tud érdeklődni.
A Delikát egyik legfontosabb alapértéke a gondoskodás. Ezért jött létre az Iskolakertekért Alapítvánnyal közösena Delikát Kerttestvér Programja, amelyben a gyerekek már korán megismerhetik, milyen az, amikor valaminek a fejlődése, sorsa az ő kezükben van. Mindezt kiszakadva az iskola szigorúan vett keretei közül, játékos, izgalmas formában tehetik, mégis úgy, hogy közben sokat megtanulnak biológiáról, a természet érdekességeiről, szépségéről.
Miért éppen iskolakert?
Tekintse meg az Iskolakertekért Alapítvány kisfilmjét: